|
SIDRipAlliance | ( L E Z Á R V A ) |
A szeptemberi Function-X party-n fellépő, SIDRipAlliance eseményrögzítési ceremóniájából nőtte ki magát a project. Eredetileg a "vegyétek fel a koncertet" címszó alatt zajlottak az előkészületek. Később kiderült, hogy messze többet érdemel ez a dolog, mint egy 200 megás Xvid, feltolva egy ftp-re. |
5. |
Assembly DVD 2010.10.16 - 8 munkaóra
Annyiból volt gebulyás az összeállítás, hogy abban a progiban, amiben szeretek szüttyögni, még nem létezett 16:9-es menü felület. Mivel ez a meló legvégére derült ki, úgy döntöttem, hogy nem kezdek megtanulni egy másik programot, hanem meghekkelem a DVD-t.
Megkaparintottam egy IFO-edit nevű kis "egzét", amiben szabadon lehet a menüparamétereket variálni. Aztán némi kompromisszummal lett is 16:9-es menü, ami azt eredményezte, hogy nem kellett mindent átvariálni 4:3-ra.
Megmaradt a Masterelt track és felkerült egy alternatív, félig Live hangsáv, ami a masterrel együtt szól. Így a kép alatt ott a terem zengése, a tömeg halálhörgése és kicsit életszagúbb, mint a steril master sáv.
Végül fotók hiányában összepattintódott egy minimalista borítóterv, amit már csak nyomtatni kellett.
Hát munka volt vele bőven, de remélhetőleg méltó formában állt össze a cuccos. Végül egy videó-kivonat a DVD animokból.
SIDRipAlliance Homepage

|
4. |
Create Dark Variation 2010.10.11 - 8 munkaóra
Miután kielégítettem gyermeki perverzióimat, arra gondoltam, hogy húúú de jó lenne valami extra dolgot belecsempészni a menük közé. Előszedtem a filmes archiv DVD-ket, aztán összeválogattam pár kacatot, amikből majd összeáll valami Tim Burton-ös téma. Borzasztó élvezetes volt melózni rajta. Legszívesebben még most is csinálnám. :D

|
3. |
Create DVD Menu 2010.10.10 - 8 munkaóra
Mire befejeztem a vágást, olyan sokszor végig hallgattam a koncertet és annyira megszerettem ezt a zenekart, hogy úgy döntöttem, valami olyan formába öltöztetem, ami méltó ehhez a remek bandához.
Elővettem egy régi ötletet, amit még a fYaNICA party videóhoz találtam ki: egy C64-es játék helyszínét felépíteni 3D-ben és ott jönni-menni a kamerával.
Az első lépés nagyon idegörlő volt, merthogy ugye a C64 screenshotot fel kellett layer-ezni. Fotóüzlet -> kis lasszócskák, Depeche Mode, SIDRipAlliance, Supremacy, JeanMichelJarre... és semmi kérdezősködés. :D Tőlem szokatlan alapossággal és precizitással vágtam körbe a részleteket. Egyetlen pixelt sem hagytam ki. A végén már nem is munka volt, hanem valami küldetés, amire rámegy a józan ítélőképességem. :D
Aztán jöttek a kis 3D lapok, meg a többiek. A képek érdekesebbek, úgyhogy nem részletezem. Hosszú perceket bolyongtam a helyszínen a kamerával. Gyerekkoromban imádtam ezt a játékot. Persze többet nem láttam belőle, mint amit beleraktam, vagyis amit a játék egyébként adott, mégis nagyon érdekes volt (infantilis barom).

|
| jegyzetek száma: 5 | képek: 21 | videók: 1 |
| munkaórák: 39 | munkanapok: 5 | 69p/n |
|
W.O.R.K.B.L.O.G http://www.systron.film.hu - Systron Digital Pictures - since 1988 - Salgótarján 2025
Az oldalon felbukkanó minden bizgentyű, hogyishívják és mütyűrke a miénk, de ha fel szeretnéd használni, akkor nyugodtan tedd meg, de lécci jelöld meg a forrást jól látható módon, egy linkkel megspékelve.
|
|
|