Kamera-beállítások, nézőpontok.

Ha egy jelenetben "nem alkalmazunk" beállításokat, csak lerakjuk valahová a kamerát és felvesszük totálból az egészet, akkor az olyan, mintha egy ételbe nem tennénk ízesítő szereket. (Bár ezzel a módszerrel jelentősen csökkenthetjük a forgatási időt. :)) A beállítások adják meg egy jelenet - ha egységesek akkor egy egész film - jellegét, képi világát.

A forgatókönyvben leírt jelenetet fel is kell venni. (még szép! :)) Ez megkíván bizonyos beállításokat, nézőpontokat. Ezeket jó előre ki kell jelölnünk. Előfordul, hogy az apró mozzanatokat, cselekményeket, a szereplők elfordulását a beállítások egységessége érdekében manipulálni, befolyásolni kell. (ez a rendezés és a dramaturgia egyik fő feladata :)) Csúnya és szétszórt jelenetet kapunk, ha összevissza nézőpontokból mutatjuk a történéseket. (bár formabontó, újhullámos próbálkozásként bátran próbálkozhatunk vele) Általában a kamerának a jelenet színterétől is illik állandó távolságban lennie. (hogy miért, erről később még szót ejtünk) Első lépésben tehát megrajzoljuk egy - általában - felülnézeti rajzon a jelenet térképét és azon a nézőpontokat, ahonnan a kamera "nézi" majd az eseményeket. Ezeket a nézőpontokat nem mindegy, hogy hogyan választjuk meg. Első és legfontosabb szempont egy jelenetben (és ez az egész filmre igaz) az egyértelműség. Második az egyszerűség. Harmadik - de ez nem feltétlenül az utolsó szempont - az esztétika.

A jelenet beállításait (plánok) ugyanúgy fel kell építeni, mint egy jelenetet. Ha úgytetszik "ívének" kell lennie. (jobban mondva nem kell, de ajánlatos) Ennek az ívnek igazodnia kell a jelenet tartalmi, dramaturgiai menetéhez. Legalábbis, ha vagyunk olyan ügyes, igényes rendezők, hogy használjuk és összehangoljuk a kamera beállításaival elérhető hatásokat és be is építjük a dramaturgiai elemek közé. Ez nagyon botrányosan-szakmaian hangzik, de roppant egyszerű dolgokat takar, nyugodtan tovább olvashatunk. :)

Az irodalmi forgatókönyv, vagy szinopszis alapján, már tudjuk, hogy hol játszódik az esemény, a szereplők hogyan és hol helyezkednek el, továbbá, hogy milyen mozgásokat végeznek a jeleneten belül. (Hová mennek, mit csinálnak, merre fordulnak stb.) Ezeknek a pozícióknak, helyzeteknek és mozgásoknak a jelenet teljes időtartama alatt egyértelműeknek kell lenniük, mégha nem is mutatjuk minden pillanatban azt, hogy ki hol helyezkedik el. Olyan beállításokat válasszunk, melyekből a lehető legtöbb mindent meg tudunk mutatni egyértelműen. Törekedjünk a kamera lehető legkevesebb nézőpontváltoztatására. (a kamera elfordítására gyúrjunk!) - mármint ha nem Vészhelyzetet forgatunk. (Lásd később) A jelenet középpontja lehet a mutatni kívánt szereplő(k), vagy esemény(ek). E pont körül körbe járhatjuk a jelenetet, miközben a kamera mindíg a "középpontra" néz. A középpont ugyanakkor lehet maga a kamera is. Ebben az esetben a szereplők "között" vagyunk, és hol ide, hol oda "fordulunk".
Egy jelenet mutatásához a két legalapvetőbb típust nézzük most meg. Az egyik a teátrális, (ezt a nevet én találtam ki, mert szakkönyvek olvasása hiányában nem rendelkezem a megfelelő szak-szókinccsel :)) vagyis a jelenet helyszínét - amikor a cselekmény megengedi - hosszában kettévágjuk. Így gyakorlatilag egy színpadszerű helyszínt kapunk és a nézőtéren helyezzük el a nézőpontokat. (persze nem olyan messze :)) Így kijelöltük azt az oldalt, ahonnan a néző látja a jelenetet. Lehetőség szerint arra az oldalra helyezzük a nézőpontokat, amelyik kevésbé jelentős dramaturgiai tartalommal bír. Vagyis azt az oldalt hagyjuk meg "háttérként", amelyik karakteresebb a helyszín leírása tekintetében. (pl.: gyárudvarnál ne a kerítést, hanem a gyárépületet vegyük a szereplők mögé.) A másik lehetőség a kétoldali nézőpont elhelyezés. Például mikor két ember beszélget és a háttal álló szereplő válla fölött mutatjuk a beszélő arcát. (ansnitt - ezt már tudom. Olvastam a halivud.hu-n! :)) Itt a középpontot a két ellentétes oldalról láthatjuk. Akkor igazán frappáns egy jelenet, ha a szereplő mögötti háttér jellegzetesen állandó marad(hat). Ez ugyebár azt jelenti, hogy a szereplőket mindíg az adott oldalról mutatjuk, függetlenül attól, hogy éppen mit csinálnak.
Például: Egy gyártulajdonoshoz beront egy féltékeny, fiatal férj. Az ajtóval szemben található a hatalmas tölgyfaasztal, mögötte a szmokingot viselő, szivarozó tulaj, az mögött pedig az elmaradhatatlan üvegfal, melyen keresztül látható a mérhetetlen gazdagságát megtestesítő, gyár, mely panorámaként tölti ki az ablakon keresztül látható képet. Nyílvánvaló, hogy a tulajt nem fogjuk oldalról filmezni, ebből következően a feldúlt fiatalembert sem mutatjuk így. (elég furcsán hatna, bár David Lynch bevállalná :)) Így a szereplőink háttere egyfajta azonósítójegy marad végig a jelenet során és erősíti a karaktereket. (gyártulaj - hatalmas gyárlátkép; feldúlt, féltékeny férj - széttört, berúgott ajtó a háttérben) Itt a nézőpontok nem feltétlenül keresztirányúak, hanem éppenhogy a kamera van a jelenet közepén és onnan "fordul" hol ide, hol oda. Ettől függetlenül megmaradnak a kétoldali nézőpont(ok).
Bonyolítaná a helyzetet, ha a gyártulajdonos pisztolyt húzna elő a fiókból: Ha a rendezőnk úgy dönt, hogy mutatni akarja közelről a "fiókkihúzást" és a "pisztolykivételt", akkor már fennáll a veszélye, hogy kénytelenek vagyunk egy "csúnya" beállítást alkalmazni, ami nem illik az eddigi koncepcióba. Az ilyen snitteket általában mindíg (!) beszéd, vagy olyan hangeffekt alatt mutatják, amely még az előző, "szokásos" beállításban kezdődött. Ezzel fentartva a hatását annak, hogy még mindíg ugyanott és ugyanakkor vagyunk, csak éppen most "fű alatt" valami más történik. (StarWars ep.4. Han Solo a kocsmában az asztal alatt kibiztosítja fegyverét, miközben kedélyesen cseverészik "ellenfelével") A fiókkihúzás snittje után közvetlenül a gyártulaj "közeli" arcát fogjuk látni, aki erőltetett mosollyal leplezi relytett ténykedését. (ha ez egy vígjáték :)) Ebben az esetben a közeli már a megszokott pontból ráközelítve (!) látható. (a zoom miatt a háttér elhomályosodik)

Az eddigi példában a cselekmény egy adott helyszínen történt. A nézőpontok fixek voltak. A Vészhelyzetben viszont gyakran előfordul, hogy tatárjáráshoz hasonlóan minden mozgásba lendül és a kamera a szereplőkkel együtt végigmasírozik egy folyosón, a várótermen és a felvételin állnak meg. Mindez egy snittből. Ezt egy stadycam birtokában mi is megtehetjük. Nincs is ezzel semmi probléma, nagyon dinamikus, lendületes hatást tud kelteni az effajta "szaladgálás". A jelenet folytatásában azonban a nézőpontok és nézőoldal(ak) ismét "kijelölődnek" a szereplők pozíciójához, mozgásához mérten és az "álló" jelenetrész ezekből a pontokból, vagy éppen oldalakról kerül bemutatásra. Ha nézőpontot, vagy nézőpont-oldalt váltanak, legtöbbször azt egy snittben letudják, azzal, hogy a kamera a szereplőkre irányítva 90 fokban "elfordul" körülöttük.
Ha ez a snitt hiányzik? Akkor egy előre kiválasztott, jól felismerhető, azonosítható tárgy van a képben, amely rajta lesz az "oldalváltás" után közvetlenül következő képen is. Mindezt azért, hogy a pozíciók és helyzetek továbbra is egyértelműek és rendezettek legyenek a tárgy pedig "referenciapontként" szolgáljon, a szereplőkön túl. (furcsa tény, de a szereplők hirtelen helyzetváltoztatása egy beállítás váltás következtében - pl.szemből átmegyünk oldalra - furcsa lehet, ám egy díszletbeli tárgy sosem okoz ilyen furcsa pszihológiai kavart a nézőben)

Ez idáig elég ahhoz, hogy egyszerűen, egyértelműen bemutassuk a jelenetet. A hatásfokozás egyik nagyon fontos eszköze a távolság. Nem szó szerinti távolságról van szó! A Szomszédokban - és eleinte a Barátok köztben is - láthattuk, hogy a képkivágásokat a kamera és a szereplők közti fizikai távolságokkal érték el. Hát ez elég izléstelen hatást kelt. (hiteltelen) A jelenetet kívülről, vagy belülről nézzük? Ezt el kell dönteni. Nem ugrálhatunk össze-vissza - z-tengely mentén - a kamerával egy jeleneten belül. Ha képkivágást szűkítünk, használjuk a zoom-ot. Sose menjünk a kamerával közelebb, vagy távolabb egy plán váltásakor. Ezt amerikai barátaink remekül kitalálták, hogy a zoommal a háttér homályossá válik, a perspektíva összenyomódik, vagyis a távolságérzet megmarad, mégis "közelebb" kerültünk a szereplőnkhöz.

Az elhangzott dolgok ismeretében üljünk be egy moziba, vagy nézzük meg kedvenc filmünket az Utolsó Cserkészt vagy az Alien 1-4-et és figyeljük meg az itt leírtakat. (ne magyar film legyen!) Később ragadjunk kamerát, papírt, ceruzát és próbáljunk meg magunk is felépíteni egy jelenetet, amit utánna fel is veszünk és meg is vágunk. (Nem egyet, hanem több tucatot.) Ezen gyakorlat birtokában készített filmjeinket hasonlítsuk össze korábbi alkotásainkkal. ...Ugye milyen érdekes?!

- Vector -